|
|
|
|
Van valami kapcsolat a zsírsavak és a figyelem hiányával, illetve hiperaktivitással járó magatartászavar (ADHD) között? A hiperaktivitás az egyik leggyakoribb gyermekkori magatartászavarrá vált. Az ilyen problémával küszködő gyerekek majdnem őrületbe kergetik szüleiket és tanáraikat, ugyanis krónikus figyelemhiány, impulzivitás és hiperaktivitás jellemző rájuk. A manapság elfogadott gyógymód a figyelemfokozó gyógyszerek szedése. Dr. Simopoulos szerint azonban eljöhet az a nap is, amikor a figyelemfokozó helyett inkább halat írnak fel ebédre. Kapcsolatot találtak ugyanis a zsírsavak és az efféle magatartászavar között. Felfedezték, hogy a hiperaktív gyerekeknek jóval alacsonyabb volt mind az EPA-, mind pedig a DHA-szintje összehasonlítva azokkal, akik nem szenvedtek ilyen magatartászavarban. A DHA mind a szem, mind pedig az agy kéregállományának működéséhez szükséges. A kéregállomány az agy azon része, mely a memóriáért és a gondolkodásért felelős. Általánosságban a hiperaktivitás jóval több fiút, mint lányt sújt, a fiúknak ugyanis jóval több omega-3 olajra van szükségük magzatkorukban és a születés után is. Az ilyen magatartászavarral küszködő gyerekek közül jóval többen szenvednek allergiától, asztmától, ekcémától, fejfájástól, hasfájástól, fülfertőzésektől és száraz bőrtől, mint azok, akiknek nincsenek viselkedési problémáik. Dr. Rudin szerint, ezek a panaszok mind az általa „modernizációs tünetegyüttesnek" hívott betegség részei, amely viszont az omega-3-hiányban gyökeredző alultápláltság eredménye. Vagy véletlen egybeesés lenne csupán, hogy az Egyesült Államokban a fenti tünetegyüttesben szenvedő gyerekek száma együtt nő az előre gyártott élelmiszerek transzzsírsav-tartalmával? A péksütemények, a sült krumpli, a chipsek és sok más, a gyerekek által kedvelt rágcsálnivaló mára már tele van félig hidrogénezett olajakból előállított transzzsírsavakkal. Ahogy ezek az álzsírok lassan kiszorítják a gyerekek szöveteiből a már amúgy is kevés omega-3 zsírsavakat, az alapvető életfunkciók is gyengülnek, amit csak az omega-3 olajok tudnak visszafordítani. Forrás: Clara Felix: All about omega-3 oils |









