PDF Nyomtatás E-mail

VEVŐI TAPASZTALATOK

 



Kids halolaj ekcémára a szteroidos krém helyett

_eszter_julcsiSzívesen megosztom mindenkivel a tapasztalatomat az Eskimo Kids halolajjal kapcsolatban, mert sokat segít a lányaim fejlődésében, és az egészségük megtartásában.

Eszter már 8 éves, és 4 éves kora óta minden fűtési szezonban előjött a testén az ekcéma, amire a háziorvosunk szteroidos krémet és zsírzó krémet írt fel. Én már akkor idegenkedtem ettől, mert csak tünetileg kezelte a problémát, de az okot nem szűntette meg és amúgy sem szeretem a gyerekeim szervezetét mindenféle idegen anyaggal terhelni.

Tavaly augusztusban kezdtem adni neki és a kisebbik lányomnak is a Kids halolajat, amit azóta is szednek. Eddig sem voltak betegesek, de a nagy telet megúsztuk egy-két náthával és egy torokgyulladással, az ekcéma pedig elő sem jött Eszter bőrén. Julcsi, aki most ment óvodába, szépen beilleszkedett, egészséges és jól érzi magát a "bőrében".

Február óta én is szedem az Eskimo-3 felnőtt olajat, mert eléggé csúnya, visszeres a lábam, ami tavalyig nem is okozott problémát, inkább esztétikailag, de ezen a télen, mivel ülőmunkát végzek, sajnos elkezdett fájdogálni a lábam. Azt nem állítom, hogy visszafejlődött volna a lábamban a visszértágulat, de a fájás, viszketés már nem olyan mértékű, mint tavaly.

Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki tenni akar az egészségéért.

Tóth Annamária
Budapest



Hiszti helyett türelem és nyugalom

_fleisz_patrikKisfiam Patrik 3 éves lesz. 2008. november óta szedi az Eskimo kids halolajat. A készítmény ízvilága abszolút elnyerte a tetszését.

Nekünk az igazi visszajelzést az jelentette, amikor a kicsinkre oly jellemző hiszti látványosan csökkent.

Türelmesebb, nyugodtabb lett, de ezt a család ismerősei is észlelték anélkül, hogy tudatában lettek volna a Kids halolaj alkalmazásának.

Egyik betegsége alkalmával, amikor amúgy is sok más gyógyszert kellett beszednie, nem kapta egy hétig. Ezután sokkal akaratosabb, szófogadatlanabb volt. Majd újra elkezdtük adagolni, és visszaállt a régi rend.

Kíváncsiságból még egy párszor felfüggesztettük az adását, várva a hatást. Persze, ezt megint egy hisztisebb viselkedés jellemezte. Az átlagosnál kevesebbet dacol, pedig most éppen ebben a korban van. Bárhol bármit meg tudok vele beszélni, nem kell félnem, hogy jelenetet rendez. Ez pedig már azt is igazolja, hogy nagyon jó a problémamegoldó és a helyzethez való alkalmazkodó képessége.

Természetesen azért, neki is vannak rosszabb napjai...

A memóriája pedig mindig meglep. Egyszer hallott dolgot hetekkel, hónapokkal később újra meséltet.

Szerintem nekünk a magasabb intellektuális és beszédfejlődési szint elérésében is sokat segített az Eskimo kids.

A testvérének is adni fogom, ha betölti az első évét.

Fleisz Mónika
Zirc

-
shop_eskimokids Eskimo Kids 105ml halolaj gyerekeknek
- 1 éves kortól 14 éves korig adható
- Hidegvízi, mélytengeri halak húsából készült
- A fejlődő gyermeki szervezet számára szükséges arányban tartalmazza a  természetes omega-3, omega-6 és omega-9 zsírsavakat, és az E- és D-vitamint. Bővebben...

omega3wellness_tovabb Kipróbálom az Eskimo Kids halolajat





Autista kisfiú fejlődése

_kicska_davidKicska Szabolcsné vagyok, egy 5 és fél éves autista kisfiú édesanyja.

Dávidnál 3 és fél éves korában diagnosztizálták a problémát. Ebben az időszakban nagyon nehéz volt foglalkozni vele. Nem beszélt, nem figyelt ránk, élt a maga kis világában, és egy percig sem tudott egy helyben megülni. Mindenhol információkat kerestünk, próbáltunk utánajárni, hogyan kezelhető az autizmus. Szerettük volna mindent megtenni Dávidért. 3 évvel ezelőtt a gyermekorvosunknál  a Babák, mamák, gyerekek kiadványban olvastam először az Eskimo Kids nevű készítményről.  Itt nálunk Fehérgyarmaton akkor még nem volt beszerezhető az Eskimo-kids, ezért eddig Nyíregyházáról hozattuk. Szerencsére ma már az egyik patikában rendszeresen tartanak, igaz, drágább a szállítási díj miatt.

1 hónap rendszeres szedés után már éreztük a pozitív változást. Dávid érdeklődött minden iránt, már ő kezdeményezte a játékot velünk, és elkezdett szótagokat mondogatni. A korai fejlesztésen is dicsérték: figyelmesebb és hosszabb ideig leköthető lett. Földöntúli érzés volt, olyan öröm nekünk, amit nem lehet leírni! Folyamatosan kapta az Eskimo Kids-et, és látványosan fejlődött. Manapság ott tartunk, hogy ő az első autista gyerek, aki Fehérgyarmaton óvodába jár. Imádja a közösséget, és őt is nagyon szeretik. Mindenkivel barátságos, és mindenkivel elfogadó. Szobatiszta, tanulékony, okos kisfiú, bár nem beszél még tisztán, de mondókákat, énekeket tanul.

Nagyon büszkék vagyunk rá! Jó esélyünk van rá, hogy önálló teljes értékű felnőtt lehessen belőle, bár még sokat kell tennie, tennünk ezért.

Kicska Szabolcsné
Fehérgyarmat



Olvasási, írási, számolási nehézségek és figyelemzavar gyerekeknél

_bagi_donatFiam Donát 11 éves és olvasási, írási, számolási nehézségekkel és figyelemzavarral küzd. Az Eskimo Kids-et 1,5 éve kúraszerűen alkalmazzuk nála és az a tapasztalatunk, hogy a kúra kezdete után 2 héttel szinte "megtáltosodik" a agya. Jobban és hosszabb ideig tud koncentrálni, könnyebben megy a matekfeladatok megoldása.

Ajánlani tudom minden hasonló problémával küzdő gyereknek és szüleinek. Akinek hasonló tapasztalta van tudja, hogy a tanulás szenvedés a gyerek és a vele tanuló szülő számára. Ha sikerélménye van a gyereknek egy önállóan és jól megoldott feladat után már megérte.

Bagi Dénes
Érd





Asztma és atópiás dermatitisz gyerekeknél

mamaandrispetiEz egy szívből jövő köszönetnyilvánítás, amellyel tartozom Önöknek, mert életem talán legnehezebb időszakán segítettek túl. Két kisfiam közül Andris két és fél éves, Peti pedig egy éves.

Andris 2008 novemberének végén asztmás jellegű fulladással került kórházba. Az orvosok gyakorlatilag arra hangoltak bennünket, hogy a gyerek egész életében gyógyszereket fog szedni, fel is írtak neki négyfélét. Emellett atópiás dermatitiszével is régóta küzdöttünk, de addigra az is teljesen irányíthatatlanná vált, a gyerekem véresre vakarta magát.

Persze rögtön más lehetőségek után néztünk (nem is adtunk neki szteroidokat), és az állapota javult is ilyen-olyan készítmények és életmódbeli változtatások hatására, de a köhécselése állandósult, az ekcéma pedig nem akart elmúlni. Az egész testét beborították a kis piros foltok.

Folyamatosan az internetet bújtam, hogy kiképezzem magam az ekcéma és az asztma kapcsolatáról, rengeteg információt gyűjtöttem, főleg anyukák által írt levelekből. Utólagos számításaim szerint a kórházi napokat is beleszámítva kb. 130.000 Ft-ot költöttünk Andris gyógyulására.

Ekkor olvastam először az Eskimo Kids-ről (egyébként egy kismama fórumon), még aznap megvettem az első üveget, és magam sem akartam elhinni, de az első hét után Andris bőre tisztulni kezdett, a köhécselése pedig teljes mértékben elmúlt.
andriskutyus
Az utóbbi időben beteg bölcsis társaitól sem kapta el a fertőzéseket, vagyis több mint egy hónapja teljesen egészséges.

A kicsi is hajlamos az ekcémára, áprilisban lesz egy éves, és már kezdjük is az Eskimo Kids-et!

Szeretném kihangsúlyozni, hogy senki nem kért arra, hogy „reklámozzam” a céget, „szabad akaratomból” cselekszem, amikor meg akarom osztani másokkal ezt a tapasztalatot, és meg szeretném üzenni az asztmás gyerekek szüleinek,
hogy mielőtt bármilyen fontos döntést hoznak, próbálják ki ezt a készítményt!

Még egyszer köszönöm a lehetőséget!

Bilku Marina
Ráckeve
-
shop_eskimokids Eskimo Kids 105ml halolaj gyerekeknek
- 1 éves kortól 14 éves korig adható
- Hidegvízi, mélytengeri halak húsából készült
- A fejlődő gyermeki szervezet számára szükséges arányban tartalmazza a  természetes omega-3, omega-6 és omega-9 zsírsavakat, és az E- és D-vitamint. Bővebben...

omega3wellness_tovabb Kipróbálom az Eskimo Kids halolajat








Izületi fájdalmak

kosztferenckepIdén töltöm be a hatvanadik évemet. Rendszeresen teniszezem heti kb. 5 órát.

Három évvel ezelőtt erős boka és térdizületi fájdalmam miatt, ami főleg reggelente jelenkezett a felkelés után, azt hittem abba kell hagynom kedvenc sportom a teniszezést. Akkor hívta fel figyelmemet kedves barátom az ESKIMO-3 halolajra, próbáljam ki, türelemmel legyek, hatását 3-4 hét múlva fogom tapasztalni.

Úgy voltam vele, ártani biztos nem fog, szedtem napi egy kávéskanállal.
tenisz
Vártam türelmesen a hatást, és szinte észrevétlenül múlt el a reggeli "nehéz indulás". A jóra, a természetes állapotra nem figyel fel rögtön az ember, csak pár hét után döbbentem rá, hogy jobban megy a játék, s nem fájnak az izületeim. És ez tart a mai napig. Azóta rendszeresen szedem az ESKIMO-3 halolajat ami már a napi étrendem részévé vált.

Köszönöm a barátomnak,hogy felhívta figyelmem erre a nagyszerű halolajra, akivel azóta nagy csatákat vívunk a teniszpályán.

Koszt Ferenc
Budapest
 

-
shop_eskimokapsz_105
shop_eskimoolaj
-
omega3wellness_tovabb Kipróbálom a készítményt

 



Javuló figyelem és tanulmányi eredmény

alexa72Gyermekem kb. 2 éve fogyasztja  a készítményt kisebb-nagyobb megszakításokkal.
Amikor rendszeresen szedi akkor sokkal jobb a figyelme, jobb a tanulmányi eredménye.

Sajnos diszgrafia, diszlekszia, diszkalkulia is fennáll.

Ezért minden kisiskolás szüleinek ajánlom. Csak jók a tapasztalataim.

Hadaricsné Lukács Diána
Budapest



Magas koleszterinszint

A napokban vásároltam be Önöknél és kérték, hogy írjam meg tapasztalataimat a termékkel kapcsolatban. Ezúton megteszem.

Elkötelezett híve lettem az Eskimo3 halolajnak. 47 éves vagyok, hosszú éveken át emelkedett volt a vérzsír szintem (koleszterin 6-8, triglicerid 3-5). Vékony testalkatú vagyok, szinte egyáltalán nem eszem jellemzően koleszterindús ételeket. Orvosom rám ijesztett, hogy ha nem tudok záros határidőn belül valamit tenni az értékeimmel, akkor az érelmeszesedés veszélye miatt vérzsír csökkentő gyógyszert kell majd szednem, bár jócskán lehetnek mellékhatásai.

Hogy teljes legyen a kép: szintén évek óta vérnyomáscsökkentőt is szedek, időnként zavaró szívritmuszavar is jelentkezett. Gyógyszerész ismerősöm halolaj folyamatos szedését javasolta, de ugyanakkor határozottan lebeszélt az ismeretlen alapanyagú, kétes minőségű (ámbár olcsóbb) termékekről,

Ekkor kezdtem el szedni az ESKIMO-3 kapszulát, napi kilenc szemet, de rájöttem, hogy a folyadékos kiszerelésből napi 5 ml. azonos mennyiség és jóval kifizetődőbb. Az íze a citromolaj miatt nem zavaró. Hat hónap után értékeim a normális tartományba csökkentek! Örömöm határtalan volt, abbahagytam a szedést és meg is feledkeztem az egész problémáról.

Egy év elteltével a kontroll ismét magas értékeket mutatott, újra elkezdtem hát szedni a napi öt millit. Értékeim normalizálódtak, a napi adagot 3-4 milliliterre csökkentettem és folyamatosan szedem. Meglepő módon a korábbi vérnyomáscsökkentő adagom csupán negyedére van csak szükség! Közérzetem, teherbíró képességem sokkal jobb lett. Köszönet érte.

Fényes Péter
Budapest 
-
shop_eskimokapsz_105
shop_eskimoolaj
-
omega3wellness_tovabb Kipróbálom a készítményt

 

Az Eskimo-3 és a tanulás

Az Eskimo 3 halolajjal kapcsolatban nekem pozitív tapasztalataim vannak. Egyetemistaként sok mindent kell megtanulnom egy-egy vizsgára, és olvastam, meg hallottam, hogy az Omega-3 zsírsavak felelősök az agysejtek képződéséért. Eleinte gondoltam ez valami kis mértékű, hosszú távú hatás, de egy kutatás, amit a tévében láttam, az állította, hogy kúraszerűen szedve megemelte a rossz jegyeket szerző diákok iskolai eredményét. Gondoltam, kipróbálom, bajom nem lehet belőle.

Most két hete volt egy szigorlatom (kísérleti fizikából, Műegyetemi tantárgy, szóval nem egyszerű eset), amire szájhagyományszerűen több hetet kell készülni, hogy sikerüljön. Hát én kénytelen voltam 3 nappal beérni, abból is az utolsó napon volt csak érdembeli haladás. Sikeres lett a vizsga, 3-mas, ami jobb lett, mint egyeseké, akik régebb óta készültek azonos esélyekkel a vizsgára.

Gondoltam, biztos jó tételeket húztam. De ma megint volt egy vizsgám, amit biztosra vettem, hogy megbukom. Évfolyamtársaim is figyelemre intettek, hogy ha csak 2 nappal előtte állok neki, akkor már reménytelen, és egyik ismerősöm le is mondta a vizsgáját aznap. Én egy másfél napos hajrával gyakorlatilag nem csak hogy sikerült megbirkóznom a tenzoranalízis, csoportelmélet, és disztribúció elmélet által elém helyezett kihívással, hanem egy erős 4-est sikerült szereznem, az alkalom során mindenki által szerzett legjobb jegyet.

Mivel ez már a negyedik félévem a szakon, tudom, hogy a változás nem a tantárgyakban történt, hanem nagyrészt abban, hogy Eskimo 3 halolajat fogyasztottam a tanulás során. Szerintem szokássá fog válni, mert érzem, hogy nem csak a tanulásban, de mindennapi közérzetemet, élénkségemet és életkedvemet is javítja. Én azt mondom, hogy van abban a mondásban igazság, hogy "az vagy, amit eszel".

Álmosdi Péter
Egyetemista, Budapest

Ekcéma és fejfájás

Jelenleg 29 éves vagyok és három hónapos korom óta atópiás dermatitisszel (ekcéma) küzdök, mely tünetei az idő múlásával, ahogyan nőttem enyhültek, viszont egyes esetekben, mint például zord időjárás, ciklus előtti hormonális változások, stressz hatására általában rosszabbodtak, és olykor gennyes is volt általában a kezem.

Folyamatos olvasója vagyok a Patika magazinnak, és abban leltem rá az Eskimo 3 készítményre, mivel nagyon szerettem volna, ha az esküvőmig szépen rendbe jönne a kezem. Anyósom patikai asszisztensként nagyon ellenezte, mivel szerinte nagyon leviszi a koleszterin szintemet és amikor ő szedett egy szintén omega-3 zsírsavat tartalmazó terméket, rosszul érezte magát tőle, így abba is hagyta. Én azonban ragaszkodtam, hogy hozzon nekem, és mikor elolvastam a honlapjukon az összehasonlító elemzéseket és tanulmányokat, rájöttem, hogy ő miért volt rosszul egy másik terméktől.

Szóval elkezdtem szedni, és egy hónap leforgása alatt tökéletesen helyrejött az ekcémám, szteroidos kenőcsök használata nélkül. Mostantól fogok áttérni a sima olaj használatára, mert a zselé egy kissé zavarja a gyomromat. Történetem második része a fejfájásomra gyakorolt jótékony hatása, ugyanis kb. hatéves kislány korom óta fejfájással küszködtem. Folyamatosan gyógyszereket szedtem rá és volt időszak, amikor már naponta kettő gyógyszert kellett bevennem és majdnem minden nap. Több vizsgálaton részt vettem emiatt, hasztalanul. Végeztem méregtelenítést és májtisztitó kúrát is emiatt, de túlságosan jobb nem lett.

Tavaly egy természetgyógyász javaslatára gingko tablettát kezdtem el szedni, és végigcsináltam egy kúrát, majd fenntartóként hetente egyszer szedtem. Mióta elkezdtem az Eskimo 3-t, nem szedtem a gingkot, nehogy kölcsönhatás legyen, amiről nem tudok, és azóta nem is szedtem gingkot csak 1 alkalommal és a fejfájásom lekorlátozódott csak a ciklusom idejére és a nagyon erős fronthatásra.

A háziorvosom szerint ér eredetű fejfájásom van, de azért nem küld el érvizsgálatra, mert felesleges szerinte. Így aztán mikor elmondtam neki, hogy mit szedtem rá, megdicsért és szorgalmazta a továbbiakban is.

Szóval nekem nagyon bevált az Eskimo 3 és továbbra is szedem, mert úgy tudom, hogy megszakítás nélkül lehet szedni.

Gálné Pakai Eszter
Kimle




Emésztési gondok

Szeretnék rendelni Önöktől gyermekem számára 1 darab: ESKIMO-Kids Étrendkiegészítőt

Már egyszer rendeltem 2007-ben, akkor féltem, hogy gyermekem nem eszi meg, de kellemesen csalódtam, mert ízlett is neki és a hatása is igazolt lett.

Székelési gondokkal küzdünk, de mióta eszi, azóta minden nap, vagy minden második nap van széklet minden erőlködés nélkül. Köszönöm, hogy akkori vásárlásom előtt bíztattak a termék megvásárlására.

Tóth Istvánné
Tiszakécske 
-
shop_eskimokapsz_105
shop_eskimoolaj
-
omega3wellness_tovabb Kipróbálom a készítményt
 

Kosár tartalma

VirtueMart

Kosara pillanatnyilag üres.

Eskimo Kids Halolaj

TERMÉKELŐNYÖK

 

ESKIMO-3
PRÉMIUM KATEGÓRIA
A HALOLAJAK KÖZÖTT!

 

Páratlan tisztaság és stabilitás, kiemelkedő biztonság és hatékonyság!

 

omega3wellness_tovabb Bővebb információ 

Termékbiztonság


Az Eskimo termékeket biztonsággal fogyaszthatja

  • mivel környezeti szennyeződésektől és rákkeltő anyagoktól garantáltan megtisztítottak!
  • és kiemelkedő stabilitásuknak köszönhetően nincs mellékhatásuk!

 

Termékhatékonyság


Mitől hatékony egy halolaj?
  • az omega-3 tartalma miatt?
  • az E-vitamin tartalma miatt?
  • a stabilitása miatt?
  • a tisztasága miatt?
  • a természetes összetevők miatt?