Megfejtették, meddig élhetünk!

Megfejtették, meddig élhetünk!

Az emberek folyamatosan törekszenek rá, hogy minél tovább éljenek. Emiatt szedünk gyógyszereket, figyelünk oda az életmódunkra, és vetjük alá magunkat mindenféle orvosi kezeléseknek. Amerikai tudósok most megfejtették, meddig mehetünk el...

Az orvostudomány fejlődésével a várható élettartam is folyamatosan növekszik. Az 1800-as évek óta Magyarországon 35 évvel növekedett ez az érték, ami ma Magyarországon nőknél 78,7 év, férfiaknál pedig 71,6 év.

Azt midig is tudtuk, hogy az emberek élettartama nem növelhető a végtelenségig, de arról eddig nem voltak adataink, hogy mi az a maximum kor, ameddig ez emelhető. A Nature nevű amerikai tudományos lap a napokban arról számolt be, hogy egy hosszú ideje tartó kutatás kimutatta, ez a határ 115 év – vagyis maximum ennyire vagyunk kalibrálva.

Itt a vége…

A kutatók a New York-i halálozási adatbázis tanulmányozásával jutottak ezekre az eredményekre, miközben a 110 évnél idősebb kort megélt japán, francia, brit és amerikai emberek adatait vizsgálták.


Az eredményeket két fontos tényre alapozzák. A vizsgált adatok ugyanis azt mutatták, hogy a várható élettartam növekedése lelassul a 100. életév betöltése után, és hogy a maximális életkor nem növekedett az elmúlt 20 évben. Ezekből arra következtethetünk, hogy lassan elérjük azt a kort, amit már nem tudunk tovább nyújtani.


Az Albert Einstein Orvostudományi Egyetem kutatója, Prof. Jan Vijg is ezt állítja, és hozzáteszi, „ez az első olyan alkalom a történelem során, amikor sikerült megfejtenünk az emberi élettartam felső határát”. A professzor szerint olyan kicsi az esélya annak, hogy tovább éljünk, hogy 10.000, a miénkhez hasonló Földön egy év alatt mindössze 1 olyan embert találnánk, aki betölti a 125. életévét.

A világ legidősebb embere

Mindezidáig összesen egy emberről tudunk, aki nagyon megközelítette ezt a kort, ő pedig nem más, mint egy francia hölgy, Jeanne Calment. Az asszony 1997-ben hunyt el, 122 évesen. Jeanne 1875-ben született, azaz idősebb volt, mint az Eiffel-torony és személyesen ismerte Vincent van Gogh-ot. Nem tudni senki másról, aki megközelítette a korát.

Mi az igazság?

A tudósok egyetértenek abban, hogy logikus, hogy az emberi élet véges, abban viszont már nincs ilyen nagy egyetértés, hogy vajon hol van ez a pont. Míg egyesek meg vannak győződve róla, hogy akár 115 évig is élhetünk, mások úgy gondolják, hogy a mai emberek életminősége olyan mértékben eltér a 19. század elején születettekétől, lehet azokra alapozni a jövőre vonatkozó feltételezéseket.


Míg akkoriban az alultápláltság, a gyógyíthatatlan fertőző betegségek és járványok tizedelték az emberiséget, ma az elhízás, a stressz és az ezekkel járó kardiovaszkuláris, daganatos „népbetegségek” azok az új tényezők, amik jelentősen csökkenthetik az emberek élettartamát.


Vajon mi történne a testünkkel, ha több évtizeddel tovább élnénk, mint az evolúció során bármikor?

James Vaupel, a Max Planck Demográfiai Kutatóintézet igazgatója szerint ez az elmélet azért nem állja meg a helyét, mert az ember az evolúció során nem arra lett felkészítve, hogy extrém hosszú ideig éljen: a természetes kiválasztódás több millió év alatt belénk programozta, hogy fiatalon szaporodjunk, ami pedig idős korban történik, az a DNS-ünkbe kódolt információk mellékhatása.


Ezért minden olyan kísérlet, ami az élettartamunk jelentős növelésére irányul, túl kell hogy mutasson a betegségek kezelésén, és sejtszinten kell vizsgálja a végbemenő folyamatokat, de kutatók szerint az öregedés folyamata annyira bonyolult, hogy nem lehet lényegesen változtatni az emberi élet szélső értékein.

 

Még ha nem is szeretnénk 125 évig élni, érdemes odafigyelnünk testünk-lelkünk egészségére, ami nem csak a hosszú, de a boldog élet titka is. Napi néhány perc mozgással és egészséges táplálkozással máris sokat tehetünk azért, hogy fittebbek, energikusabbak legyünk.


 {product: 5,19,13:list}

Szólj hozzá

* Név:
* E-mail cím: (nem publikus)
   Weboldal:
* Hozzászólás:
Kód