Allimax vélemények vásárlóktól leendő vásárlóknak

Allimax vélemények vásárlóktól leendő vásárlóknak

Aki próbálta már az Allimax kapszulát, annak nem kell bemutatnunk a terméket, ugyanis pontosan ismeri annak jótékony hatásait, úgyhogy ez a cikkünk elsősorban azoknak szól, akik még nem tették próbára a termék erejét.

Az Allimax fokhagyma kapszula egy olyan világszabadalom életre hívásával született meg, ami forradalmi változást hozott a fokhagyma alapú étrend-kiegészítők piacán. Azáltal, hogy a brit biokémikus, Peter Josling hosszú kutatás után sikeresen stabilizálta a fokhagyma legaktívabb vírus-, baktérium- és gombaölő összetevőjét, az allicint, egy olyan fokhagyma kapszulát tudott előállítani, ami 10-15 gerezd fokhagyma aktív összetevőjét tartalmazza.

A stabilizált allicin egyre több orvosi kutatás alapját képezi, egy angol dupla vak placebo kontroll csoportos vizsgálat például bebizonyította, hogy azoknál, akik 12 héten keresztül napi egy stabilizált allicint tartalmazó kapszulát fogyasztottak 60%-al kevesebben voltak betegek, a megfázással töltött időszak a harmadára csökkentek, az újrafertőződések száma pedig a nyolcadára csökkent.

Hogy miben más az Allimax, mint a többi fokhagyma készítmény, mitől hatékony az allicin, és hogy mire érdemes figyelni fokhagyma készítmény vásárlásakor, korábbi cikkeinkben már írtunk, ma pedig vásárlóink véleményét gyűjtöttük össze egy bejegyzésbe, a teljesség igénye nélkül.

„Fantasztikus termék, már több éve szedjük! Nagyon szeretjük a fokhagymát, de annyit nem lehet megenni egyszerre, mint amennyi hatóanyag egyetlen fokhagyma kapszulában található! Gyermekeink is szedik 7 hónapja, szeretik és már kérik is minden reggel. Nem voltak betegesek a télen, az influenza is elkerülte családunkat. Csak ajánlani tudjuk Mindenkinek!”

H. Edit     

„Allimax nélkül nem jöhetnek a hidegebb hónapok! Őszi, téli időszakban folyamatosan szedjük, adom az iskolás gyerekeimnek is megelőzésre, és ha már összeszedtek valamit, akkor is sokat segít, gyorsítja a betegség lefutását, segít megelőzni azokat.”

Sz. Kata     

„Magyarországon való megjelenése óta szedem. Az agyi infarktus, az artéria szűkület és a retinaleválás következményeik addig terhelnek. Mióta Az Allimax kapszulát szedem, szinte stabilizálódtak a vizsgálati eredményeim, még csak náthás sem voltam. Szinte mindenkinek javaslom.”

K. Miklós 

   

„Az óvodás kisfiam szedi a kapszulát minden nap, nagyon bevált neki, reggelente ő emlékeztet rá, hogy ma még nem kapott.”

N. Marina     

„Csak pozitívumokról tudok beszámolni! Az 1 éve tartó nőgyógyászati panaszaimat 1 hónap után megszüntette. Napi 4 kapszulát szedtem, hogy lássam, valóban hozza-e a várt eredményt. A magán nőgyógyászati rendelések egy vagyonba kerültek. A leleteim negatívak voltak, de fennálltak a panaszok. Nem találták az okokat. A fokhagyma kapszula viszont varázsütésre felszámolta a tüneteimet. Volt időközben torokgyulladásom is, amire antibiotikumot írtak fel. Helyette beszedtem napi 8 fokhagyma kapszulát, 5 nap alatt. Rendbe jöttem teljesen. A gyógyszerek sem lettek volna olcsóbbak, így viszont nem kellett terhelnem velük a szervezetemet. Mindenkinek jószívvel ajánlom a terméket. Semmilyen mellékhatása, utóíze nincs. A fokhagymát természetes formában egyáltalán nem bírja a gyomrom, ezért kerestem megbízható gyártótól, nagy hatásfokú terméket. Most már csak napi 1-2 kapszulát szedek, egészség fenntartó jelleggel.”

H. Tímea     

 

„Teljesen elégedett vagyok a termékkel. Több mint egy éve rendszeresen szedjük és a legtöbb vírusos betegség elkerül bennünket. Ha mégis valamilyen betegség üti fel a fejét, akkor a megnövelt napi adaggal jelentősen lerövidíthető a betegségek lefolyása.”

L. Lívia     

„Szorgalmasan szedem, még csak az első 90-es doboz végénél tartok, de azóta nem voltam komolyabban beteg, pedig a kislányom hozza haza a vírusokat az oviból. Tényleg nem bántja a gyomromat!”

H. Zsolt     

 

„Nekem jobb lett a vérképem:) Tényleg nincs fokhagyma íze! Nem bántja a gyomromat!”

F. Zsolt     

„A most 5 és fél éves kislányunk bölcsis korától kezdve sok nyavalyát hozott haza, ezért - főként a téli időszakban - mi is sokszor betegek voltunk a férjemmel. Idén elkezdtük szedni ez a terméket, és még egyszer sem kaptunk el semmit, VÉGRE! Alig várjuk, hogy felezés nélkül már a kislányunk is szedhesse, az ő korának megfelelően még ugyanis el kéne felezni, ami egy kicsit macerás. Ajánlom mindenkinek, sőt, szüleimnek most érkezett meg az első adag!”

T. Erzsébet     

„Már 2 éve szedem ősz-tél idején és elmondhatom, hogy szinte mindig megúsztam betegség nélkül.”

T. Nóra     

„Amint a két iskolás kislányom elkezd köhögni vagy orrot fújni, egyből elkezdem adni a fokhagyma kapszulát. Egész télen nem kapta el őket semmi. Mivel az egyik nem tudja lenyelni kapszulástól, szétszedem a kapszulát, egy kiskanálra öntöm a port és így veszi be folyadékkal. Bár nem szeretik a fokhagymát, ezt minden gond nélkül beveszik. Elégedettek vagyunk vele!”

Gy. Zsuzsanna     

„Örülök, hogy megismerhettem a fokhagyma kapszulát! Mióta szedem, nem voltam megfázva, a koleszterinem is jó, sőt a vesebeteg férjemnél is jobbak lettek a véreredmények. Elégedett vagyok a termékkel, munkatársaimnak is ajánlottam, és Ők is ezzel a véleménnyel vannak róla!”

G. Edina     

„10 hónapja folyamatosan szedem a fokhagyma kapszulát a koleszterin szintem csökkentése miatt. 2 hónapja voltam labor vizsgálaton, és javult a koleszterin eredményem.”

G. Judit     

 

Ha szeretnél további Allimax vélemények olvasni, ITTITT és ITT is megteheted!

  • Előnézet
    4 190 Ft‎

    Allimax 30 db-os fokhagyma kapszula. Az Allimax egy olyan kivonat, amely friss fokhagymából kinyert allicinnel látja el a szervezetet. A 100% stabilizált allicin kivonatnak köszönhetően a termék a fokhagyma minden jótékony hatásával rendelkezik, kellemetlen fokhagyma szag és íz nélkül. Több mint 10 éve Európa és az USA egyik kedvenc természetes egészségőre.

      4 190 Ft‎ (27% ÁFA-val)

  • Allimax 90 db-os fokhagyma kapszula. Az Allimax egy olyan kivonat, amely friss fokhagymából kinyert allicinnel látja el a szervezetet. A 100% stabilizált allicin kivonatnak köszönhetően a termék a fokhagyma minden jótékony hatásával rendelkezik, kellemetlen fokhagyma szag és íz nélkül. Több mint 10 éve Európa és az USA egyik kedvenc természetes egészségőre.

      10 490 Ft‎ (27% ÁFA-val)

Szólj hozzá

* Név:
* E-mail cím: (nem publikus)
   Weboldal:
* Hozzászólás:
Kód