Miben különbözik az Allimax készítése a többi fokhagyma kapszulától?
Sok orvossal, patikával találkozunk munkánk során, oktatásokat tartunk, eseteket vizsgálunk meg, közösen próbáljuk kitalálni az Allimax fokhagyma kapszula és az Alliderm gél alkalmazhatóságának területeit.
Gyakran találkozunk azzal a kérdéssel, hogy miben más az Allimax mint a többi száz készítmény.
Legalább 10 dologban, de az első válaszunk erre a gyártási technológia különbözősége szokott lenni.
A fokhagyma készítmények döntő többsége 3-4 elterjedt eljárás valamelyikével készül, ezekből a leggyakoribbakat mutatjuk be grafikánkon.
Ezek között van egyszerűbb, de olyan is, amelyik már bizonyos szakértelmet kíván. Mivel a piacon alacsony a belépési küszöb, évről évre sok új "márka", sok új fokhagyma készítmény jelenik meg a piacon, és tűnik is el ugyanolyan gyorsan, mint ahogy felbukkant, ugyanis kiderül, semmilyen kimutatható, érezhető hatása nincs, mint amit állítanak róla.
Három dolog van, ami mindegyik eljárásra igaz általánosan:
- az első, hogy nem friss fokhagymával dolgoznak,
- a másik, hogy az eljárás során az illékony kénes allicin részecskék reakcióba lépnek a levegő oxigénjével és elpárolognak,
- a harmadik pedig, hogy orvosi körökben nem vizsgálták hatékonyságukat.
Ez nem jelenti azt, hogy ezek az eljárások rosszak, hiszen a növény számos hasznos összetevője közül sok bejut a szervezetbe, viszont az allicin, amely a baktériumok és vírusok elleni védelemért felel, javarészt elillan a gyártás során.
A fenti problémát felismerve egy angol kémikus-mikrobiológus csoport 15 éve olyan egyedi eljárást fejlesztett ki, amely végeredményeként stabil allicint tudnak a kapszulába zárni.
MINDEZT FRISS FOKHAGYMÁBÓL, ZÁRT RENDSZERBEN, SZABADALMAZTATOTT FOLYAMATOKKAL, MEGŐRIZVE A HATÓANYAG TERMÉSZETESSÉGÉT.
Költséges és időigényes módszer, de megérte, amit a számos elvégzett klinikai tanulmány, publikáció is tanúsít. Ráadásul már Magyarországon is egyre népszerűbb orvosi körökben is, köszönhetően magas hatékonyságának.
Az eredmények egyénenként eltérőek lehetnek.